Párolt hús sajtöntettel

 2010.04.26. 21:36



Egyszerű rövididőn belül elkészíthető főtt étel.

Hozzávalók:
fél kg csőtészta, csirkemellfilé, (jó hozzá akármilyen csirkehús,) 1-kiskanál delikát, 1-evőkanál margarin.

Sajtöntethez hozzávalók: 1-evőkanál margarin, 1-tojássárgája, csipet só, 1-evőkanál liszt, 10 dkg sajt.

Elkészítés:
Hamar megunom, ha sűrűn főzök egyfajta ételt, ezért kitaláltam valami egyszerűt, és isteni finomat. Elővettem egy lábast, és engedtem bele vizet, és hagytam, hogy forrjon szinte a víz. Mikor elég meleg lett a tésztát beleszórtam és hagytam készre főni. Egy serpenyőt kerestem, és engedtem bele 2 dl vizet, adtam hozzá 1-evőkanál margarint, és megszórtam egy kis delikáttal. Közben kivettem a hűtőből a csirkehúst, és kockára daraboltam, ezután beleraktam a húst a vajas delikátos lébe. Fakanál segítségével megkavartam, és készre pároltam. Akkor jó, ha a hús megpuhult. A tésztám mikor megfőtt leszűrtem hideg vízzel átöblítettem, és egy pár csepp étolajjal meglocsoltam, azért hogy a tészta ne tapadjon össze. Fogtam egy tányért, raktam rá a tésztából, és rá szórtam a párolt csirkehúst. Már csak a sajt öntet maradt hátra. Megolvasztottam a margarint, hozzáadtam a sót, majd egy tojássárgáját, és a lereszelt sajtot ezután rászórtam, és így kavartam egy darabig, és végül a lisztet is hozzáadtam. Lassú tűznél kavarjuk, mert hamar leég. A végén a sajt masszát ráfolyasztottam a hús tetejére.

Elkészítési idő: 40 perc

Nagyon finom, és roppant egyszerű az elkészítése!

Jó étvágyat kívánok hozzá!



Párolt hús sajtöntettel:

Címkék: főzés olcsó recept hús ételek sajt egyszerű párolt könnyen

A bejegyzés trackback címe:

https://konnyen.blog.hu/api/trackback/id/tr821954025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása