Gondoltad volna, hogy a szaloncukrot nem is olyan nehéz előállítani házilag?
Hozzávalók: fél kg cukor, 10 evőkanál víz, 10 dkg csokoládé, 1 evőkanál vaj, 1 tábla étcsoki.
Elkészítés: Sajnos már a bolti szaloncukor is tele van minden fajta „ipari segédanyagokkal” ebben legalább tudja az ember, hogy mi van. Egy lábasba szórtam fél kg cukrot, és ráöntöttem 10 evőkanál vizet. Közepes lángon folyamatosan kavargattam 10 percig. Fővés időpontjától még 8 percig kavartam, majd egy kisebb tányérba kivettem a cukormázból. Az ujjam hegyével eldörzsöltem a meleg masszát, és ha szálasodik, és keménykedik akkor lesz jó az édes máz. Közben egy zománcos edénybe vizet raktam fel melegedni, és egy üvegtálat helyeztem a tetejére, majd beledaraboltam a 10 dkg csokit, és hagytam forró gőz felett megolvadni.
A cukormázat lehúztam a tűzről picit kavartam még így is, és mikor megolvadt a csoki hozzáadtam a vajat, eldolgoztam, és a mázhoz lapátoltam, és jól megkavartam.
Műanyag vágódeszkára kiborítottam a csokoládés masszát, és vizes kézzel hosszabb rudakat formáltam belőle, és kés segítségével kisebb cukrokat vagdaltam.
Szintén forró gőz felett megolvasztottam az étcsokit, és mikor félig kihűlt a cukorkám egyenként beleforgattam, majd tárcára szedtem, és pár percig hűtőbe pakoltam.
Utána lehet fogyasztani, vagy akár kisebb cukorpapírba csomagolva a fára akasztani.
Kellemes időtöltést! :)
Elkészítési idő: 35 perc
Házi csokoládés szaloncukor: