Sonkarakás

 2011.05.19. 11:57


Varázsoljunk pár szelet sonkából egy tányér finom ebédet!


Hozzávalók: 20dkg sonka, 1kg burgonya, 3fej lila hagyma, fél evőkanál olaj, 10 dkg reszelt trappista sajt, 2 evőkanál tejföl, só, bors, 1 gerezd fokhagyma.

Elkészítés: Ezt a receptet azoknak is ajánlom, akik még kezdők a konyhába!
Egy lábasba a burgonyákat beleraktam, és annyi vizet engedtem rá, hogy ellepje. Majd főni hagytam. Ezután egy jénai belsejét megkentem olajjal, és a hagymákat megpucoltam, és vékony szeletekre vágtam.
A hagyma karikákkal kibéleltem a megolajozott edény alját, és sonka szeletekkel takartam be. A tetejét megszórtam pici reszelt sajttal, és sóval.
A készre főtt krumplit felszeleteltem, és ezzel fedtem be az egészet. Végül egy bögrébe mertem 2 evőkanál tejfölt, csipet sót, borsot, és bele törtem a fokhagymát. Ezzel az öntettel locsoltam le a tetejét, és gazdagon szórtam reszelt sajttal.
Előmelegített sütőbe toltam, és készre sütöttem.
A kész sonkás ételt melegen csemege uborkával tálaltam.
Nekem volt még itthon felvágottam, és 2-3 szeletet egymásra helyeztem, majd egy kisebb szelet sajtot pakoltam a közepére, és feltekertem. Leöntöttem a tejfölös lével, és sajttal megszórtam így sütöttem meg. Ezzel a felvágottas tekercsel díszítettem tálalásnál a tányérom.

Finom ízt kölcsönözött ennek az egyszerű ételnek a sonka! : )

Jó étvágyat kívánok!


Elkészítési idő: 50 perc

Sonkarakás:

 

Címkék: burgonya ételek sonka egyszerű ebéd könnyen

A bejegyzés trackback címe:

https://konnyen.blog.hu/api/trackback/id/tr782916363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.