Dísztelt krumpli virslivel

 2010.08.11. 12:21

 

A virslit nem csak mustárral jó megenni!

Hozzávalók: fél-kg burgonya, 1-kiskanál delikát, 1-kiskanál olaj, 1-2 kisebb fej fokhagyma, 1-kiskanál tejföl, csipet sajt, (akármilyen sajt jó hozzá), pár darab virsli.

Elkészítés: A következő receptet mindazoknak ajánlom, akik szeretik a krumplis ételeket.
Egy lábast elővettem, és a megpucolt, és felkarikázott burgonyákat beleraktam, majd annyi vizet öntöttem rá, hogy éppen ellepje. Ezután hozzá adtam 1-kiskanál olajat, és delikáttal ízesítettem, majd jól megkavartam. 2-db kisebb gerezd fokhagymát megtisztítottam, és késsel beledaraboltam a már fövő lébe. Addig alul a sütőmet bekapcsoltam, és egy hosszabb alufólia papírt helyeztem el a rácsokon, és erre pakoltam pár darab virslit. Addig sütöttem, míg szép piros nem lett. A burgonyám is meg puhult, és lehúztam a tűzről, hozzá csurgattam 1-kiskanál tejfölt, és a csipet sajtot. Jól elkevertem, ezután lehet tányérra merni belőle, és ahogy kész a virsli lehet mellé rakni.
Persze akinek van tojás, vagy tud fasírtot gyúrni az is passzol hozzá.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

Elkészítési idő: 35 perc

Dísztelt krumpli virslivel: 

Tipp: Én nem igazán szeretem a zsíros ételeket, és persze sokat spórolhatunk így az olajon, ha
a sütő rácsait bevonjuk alufólia papírral, és azon bátran tudunk különböző húsokat készre varázsolni Nem kell megijedni, hiszen saját levükben megsülnek, és nem ragad le.  
 
 
 
 

Címkék: olcsó krumpli recept ételek virsli könnyen

A bejegyzés trackback címe:

https://konnyen.blog.hu/api/trackback/id/tr62214387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.